2018. december 20., csütörtök

Újra mozgásba lendült az Egyesület

Az Együtt Szebb Jövőért Roma-Magyar Egyesület újból egy nagyszerű családi programot szervezett az Egressy Béni Két Tanítású Nyelvi Általános Iskolában, a Védőháló a Családokért program keretében. A sportnapon gyerekek és családtagjaik vettek részt, különféle korcsoportokban, mint óvodások, kisiskolások és felső tagozatos diákok. Az eseményen népszerű volt a foci, amelyen fiúk és lányok egyaránt szívesen vettek részt.


A helyi médiának Bárdosné Kocsis Éva projektmenedzser nyilatkozott, aki a következőket mondta el: - Azt gondolom, hogy nem csak a cigány közösségben, keveset vagyunk együtt, hanem ez a társadalomra egyébként is jellemző, és ez azért is nagyon jó, hogy itt a szülő, esetleg a nagyobb testvér, aki hazajött a középiskolából, vagy egyáltalán a testvérek is együtt, egy szervezett játékban, mert más az amikor otthon vagyunk, vagy otthon vannak, ugye akkor több egy kicsit a konfliktus, a veszekedések, ugye kié a játék, ki az aki ezzel játszhat, itt pedig együtt vannak. 

Volt, aki saját csapatot is hozott a sportnapra, hiszen a gyöngyösieken kívül Halmajugráról és Vécsről is érkeztek családok.

A szervező szerint azért is hasznos ez a program, mert így remélhetően rá tudják szoktatni a gyerekeket a sportra. Azok akik esetleg lemaradtak volna erről a sportnapról, a jövőben számíthatnak az utánpótlásra.
Forrás: (https://gyongyostv.hu/38443-csaladi-sportnap/)

2018. december 4., kedd

Az idei év eseményei


É V É R T É K E L Ő
2 0 1 8


A Közmunka program keretein belül 2018. március óta 45 illetve 25 embert foglalkoztattunk közmunkán, Gyöngyös déli város részén és az úgynevezett Rózsadombon. Ez a program 2019 február 28-ig tart. 
Lakatos Alajos halálának második évfordulója alkalmából megemlékezést szervezett az Együtt Szebb Jövőért Roma-Magyar Egyesület. Az ünnepségen méltatták Lakatos Alajos roma-felzárkóztatásában és szerzett érdemeit, azt az irányvonalat, melyet a mai napig is képvisel az egyesület programjainak megvalósulásain keresztül. Több politikai párt, civil szervezetek, közigazgatási szerv és magán személy megkoszorúzta az általa alapított tanoda falán elhelyezett emléktáblát. Az országos egyesület minden évben június 21-én, Alajos neve napján tart megemlékezést Halmajugrán. 



Ki Mit Tud?! 
Fergeteges hangulatban telt az első roma tehetségkutató hétvégén a Mátra Honvéd Kaszinóban. A legidősebb versenyző egy hetvennégy éves asszony volt. 
A Ki mit tud? elnevezésű eseményre egészen óvodáskortól jelentkezhettek és a legidősebb versenyző egy hetvennégy éves asszony volt. Igaz, ő nem a tánctehetségét mutatta be, hanem verset mondott. A találkozón hagyományos cigány ruhában, hagyományos roma táncot adtak elő többen is. Nevezni lehetett tánc, ének, hangszer, egyéni és csoportos produkciókra is. Nemcsak a városból a környékről is számos fiatal bemutatta tehetségét, vécsi, kápolnai és gyöngyösoroszi előadók is felléptek. Az Együtt Szebb Jövőért Roma – Magyar Egyesület egy korábbi nyertes pályázatából finanszírozta a rendezvényt, amelyet a tervek szerint évente megrendeznek majd – tudatta lapunkkal Lakatos Zsolt. Az egyesület elnöke elmondta azt is, a több, mint harminc fellépő produkcióit neves zsűri díjazta, a legjobbak pedig értékes ajándékokkal térhetnek haza. Az első roma ki mit tud győztese a kápolnai Báder Zsuzsa lett. 




Gyöngyösoroszi adomány 
Tavaly év végén egy gyöngyösoroszi család fordult hozzánk, hogy segítsünk nekik, mert leégett a házuk és télvíz idején utcára került a 7 tagú család. Egyesületünk megmozgatott minden kapcsolatát, és civil szervezetekkel, magán személyek és helyi vállalkozások jóvoltából sikerült egy hónapon belül összegyűjtenünk két és fél millió forintot, amiből tudtunk nekik vásárolni egy ingatlant Gyöngyösorosziban. 2018 január 29-én már át is tudtuk adni az új otthonuk kulcsait. A család nagyon hálás volt, nem győzték megköszönni a segítségünket és mindazokét akik hozzájárultak ehhez a nemes tetthez. 


Országos Roma – Magyar Művészek Találkozója 
Néptáncegyüttesek, nagybőgőkészítő, költő, festő, énekes és versmondó is bemutatkozott az első Országos Roma–Magyar Művészek Találkozóján. 
Folyamatosan váltották egymást a roma és nem roma művészek a színpadon hétvégén a Kolping ház nagytermében. Az Együtt Szebb Jövőért Roma–Magyar Egyesületnek már megalakulásakor nem titkolt szándéka volt, hogy a roma–magyar kapcsolatokat ápolják, megerősítsék. Az egész napos kulturális találkozón a nyitótáncot a nagyrédei Virtus Kamara Táncegyüttes adta elő, akiknek a fő feladatuk a Kárpát-medence néphagyományainak ­gyűjtése, bemutatása és megőrzése. Majd a Romano Glaszo cigány folklóregyüttes követte őket, aztán Suha Klára mondott verset. Róla megtudtuk, nyolc hónapos koráig állami gondozott volt, majd 22 évig élt nevelő szüleivel. Az általános iskolában magyartanárnője fedezte fel benne a tehetséget, több megyei és országos versenyen is indult, amelyeken gyakran a legjobb helyezéseket hozta el. 
A csaknem egy tucat fellépő között vécsi, hatvani, tarnazsadányi és kápolnai művészeket is láthatott a publikum. A falon a hatvani festőnő, Kovács Éva képeit tekinthették meg az érdeklődők, a terem hátsó sarkában pedig a gyöngyöstarjáni hagyományőrző csoport népviseletét állították ki. Egy asztalon a félig kész nagybőgőtestet a kápolnai Bánrévi Pál, kápolnai lakos készítette. Érdeklődésünkre ­elmondta, a hangszer készítése mára már hobbija lett, először kilenc éve az egyik rokon kisfiú miatt kezdte el mindenféle szaktudás és eszközök nélkül, kézzel kifaragni az első nagybőgőt. A jövőben szeretnék tovább bővíteni az eseményt, amelyből hagyomány válhatna a városban, emelve a roma–magyar kulturális rendezvények értékét, számát, színvonalát. 

Roma – Magyar Alkotó Tábor 
Egyesületünk immáron sokadik éve rendez tábort roma és nem roma gyerekek számára, melynek nagy sikere volt minden évben, ezért idén is megrendezésre került. Idén Abádszalókon rendeztük meg 15 rászoruló gyermek részére, 2018. július 2-8. között. Elsődleges célunk, az volt, hogy a tábor ideje alatt a résztvevők megismerkedjenek a roma néphagyományokkal, szokásokkal, valamint adottságaikhoz mérten megtanulják a roma zene és tánckultúra alapjait, elméleti és gyakorlati szinten egyaránt továbbá ezek a programok egy kiszakadási lehetőséget is adtak a gyermekeknek a szürke hétköznapokból is. Hiszen a gyermekek jelentős része sajnos nem tudná megtenni, hogy egy ilyen programokkal teli táborba vegyen részt, illetve további szabadidős tevékenységként megismerkedhettek a roma gasztro fortélyaival is a gyermekek. A zenei és táncos programjaink sikerét látva, valamint az elmúlt év táborozási tapasztalataira alapozva, nagy érdeklődés volt mind a pedagógusok, mind pedig a résztvevő gyermekek részéről, ezzel is elősegítve az egyesület és az oktatási intézmények közötti együttműködések számát. Jelen programok szervesen beépültek az oktatási programokba, tantervekbe, mint egyfajta iskolán kívüli informális tanulási forma. A szakmai programot együttműködő partnerek bevonásával valósítottuk meg, bonyolítottuk le. A programok eredményeként a roma és nem roma származású gyermekek közelebb kerültek egymáshoz, a zene és a tánc segítségével megismerték egymás kultúráját, hagyományait. Hiszen egyesületünk alapfelfogása is az, hogy nem előítéletekkel jövünk a világra és csak az életünk folytán szerzett tapasztalatok és az idősebbek befolyása miatt alakul az élethez való felfogásunk úgy ahogy. Ezért is úgy gondoljuk, hogy a közös tevékenységek, a közös célok előmozdítják az egymás iránti tolerancia, elfogadás képességének erősítését, amelyet nagyon fontos gyermekkorban kialakítani. A mozgásos és kézműves foglalkozások révén a gyermekek kézügyessége, kreativitása fejlődik. 


Roma – Magyar Nap 2018  
2018. augusztus 18-án rendeztük meg Vécsen. Egyesületünk mindig is fontosnak tartotta a roma hagyományok ápolását és igyekezett mindig olyan programokat rendezni, ahol lehetőség nyílt arra, hogy a kulturális és nyelvi hagyományok tovább élhessenek a mindennapokban is. Végül is elmondhatjuk, hogy sikerült elérnünk, hogy a rendezvény résztvevői büszkék lehettek arra, hogy a roma kulturális és gasztronómiai hagyományainak továbbvitelében, őrzésében részt vehettek. Fiatal és idősebb zenészeket és táncosokat hívtunk meg, akik a roma napon, a művészi tevékenységeikkel saját környezetükben már kivívták társaik elismerését, s méltó példaképei lehetnek az ifjú roma és nem roma tehetségeknek. Eredménye eme elképzelésnek az volt, hogy áthidalja a roma és nem roma közösség közötti korlátokat illetve a fiatalok ápolják és tiszteljék hagyományaikat, erre a legjobb alkalom egy ilyen nap, hiszen a közösségi rendezvényeknek mindig összetartó, közösséget/jellemet kovácsoló ereje van. 


Szebb Jövőért Díjátadó, melyet 2002-n alapítottuk, mint minden évben 2018. szeptember 28-án is megrendezésre került, Gyöngyösön. Az elismerést idén Schanda Tamás János, Szabó Róbert, Bárdosné Kocsis Éva, Lakatos Róbert, Langer Zoltán, Rácz Klára és Markovics József  kapták az általunk oly nagy értékű díjat. Meghívottak között volt Süli János tárcanélküli miniszter és több szakminisztérium államtitkárjai, Osztályvezetők közigazgatási szervezetek vezetői valamint- 7-megyéből civil szervezetek vezetői is.  



VII. Dankó Pista Emlékverseny  
2018. október 27-én került megrendezésre Gyöngyösön, a Pátzay János Katolikus Zeneiskolában. Idén Szécsi Pál és Bangó Margit dalai közül válogathattak a versenyzők. 
Szép számmal jelentkeztek zenészek és énekesek. Az egész napos program színvonalas, egyedi és figyelemre méltó előadásokat vonultatott fel – a bírálóbizottság és a népes közönség legnagyobb örömére. A fellépők közül többek között voltak Együtt Kápolnáért Roma – Magyar Egyesület Vécs, Halmajugra, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata is és Szűcsiből érkezettek is. Több olyan előadó is színpadra lépett, aki már az elmúlt években is részt vett a versenyen, de nagyon sok új jelentkező is volt. A jelentkezők között ez alkalommal markáns túlsúlyban voltak az énekes előadók, viszont az előző évihez képest színesebb volt a hangszeres fellépők köre: szintetizátoros, gitáros, zongorista és hegedűs egyaránt szerepelt köztük. A zsűri értékelése alapján a 2018. évi Dankó Pista Emlékverseny méltó volt azon zenészek nevéhez, akik emléke előtt képzeletbeli főhajtással kívántunk adózni. Ifjú versenyzőink ezúttal is értékes szakmai tanácsokat kaptak a tapasztalt zenészektől, ami segíti őket a jövőbeli felkészülésben, a gyakorlottság megszerzésében és a zenei tudás tökéletesítésében. A résztvevők négy – ifjúsági, felnőtt énekes és ifjúsági, felnőtt hangszeres – kategóriában mérték össze tudásukat. 



Összefogással a családokért 
Magyarország Kormánya a 2018-as évet a Családok Évének nyilvánította, és ennek keretében a Gyermek - és Ifjúsági Alapprogram kiírta a “Fiatalok a családok évében” elnevezésű pályázatot. Mi ezt megpályáztuk, nyertünk és a támogatásból megszerveztünk egy 5 alkalmas programsorozatot. Témái a következők voltak: Diákjog, egészségügy, drogprevenció, továbbtanulás és gyermeklélektan. Mindegy előadásra neves szakembereket szerződtettünk, akik a legjobb tudásuk szerint jártak el mindegyik témában. 
Elsőként a diákok jogairól tartott előadást egy helyi ügyvéd, aki ismertette a gyerekekkel mennyi fontos az iskola házirendjét betartani. Mit tehetnek, ki felé fordulhatnak, ha atrocitás éri őket, illetve mi az elvárás, hogyan kell viselkedni az intézmény területén belül és kívül tanítási idő alatt és azt követően.  
Második előadás a továbbtanulás fontosságáról szólt, tisztázta az előadó, hogy mit is jelent a korai, idő előtti iskola elhagyás.  Megbeszéltük a gyerekekkel, hogy milyen veszélyei vannak, ha idejekorán abba hagyják a tanulást. Negatív esélyekkel indulnak a munkaerőpiacon, ez a megélhetésüket is veszélyeztetheti a jövőben. A családalapítást is kitolhatja, illetve annak esélyét, hogy családjával normális körülmények között élhessen. A továbbtanulás, az iskolák végzettséggel való befejezése viszont az egyén számára jobb foglalkoztatási lehetőséget nyújthat. Jobb életkörülmények között élhet ő is és szerettei is. Ezzel a gyerekek egyet is értettek, és tisztában vannak vele, hogy a 8. osztály befejeztével tovább kell tanulniuk, szakmát kell szerezniük vagy gimnáziumba menni.  
Harmadik állomásunk egy egészségügyi “beszélgetés” volt, zárt körűen csak lányokkal, csak lányos témákban. Itt érintettük a menstruációt, szexuális együttlétet, védekezési formákat, a szexuális úton terjedő betegségeket, gyermek vállalást és az abortusz kérdését is. A lányok nagyon nyitottak voltak, sokat kérdeztek a szakembertől, amiből kiderült, hogy a gyerekek számos egészségügyi dologgal nincsenek tisztában, amit pedig rendkívül fontosnak gondolunk, hogy tudjanak róla.  
Negyedik találkozásunk alkalmával a kábítószerekről, drogokról volt szó. Megbeszéltük a gyerekekkel, hogy honnan, miből ismerhető fel az, ha az ismerős körben, családon belül valaki drogfogyasztó. Kihez, milyen fórumokhoz tudnak fordulni, segítséget kérni, ha ilyen problémával találkoznak. Gyöngyös sajnos fokozottan érintett ebben a témában, hiszen évről-évre nő a kábítószer fogyasztók száma.  Ebből kifolyólag úgy gondoljuk, nem lehet elégszer elmondani főleg a gyerekeknek, milyen veszélyekkel jár az, ha valaki kipróbálja vagy rosszabb esetben függővé válik. A dizájner drogok fénykorukat élik a térségben és az általános iskolások is beletartoznak a veszélyeztetettek célcsoportjába. A szakember elmondta, mely drogoknak mik a mellékhatásai mivel jár, ha valaki függővé válik. Elmondta, amin a gyerekek nagyon csodálkoztak, hogy kábítószernek minősül a dohányzás, a kávé fogyasztás, de még a csokoládé is, hiszen ezek is mind függőséget okozhatnak.  
Az utolsó foglalkozás, egy kézműves foglalkozás volt, melynek kereteiben a gyermekek lelki zavaraira mutatott rá az előadó. Szalvétatechnikával ismerkedhettek meg a gyerekek és szebbnél-szebb karácsonyi díszt készítettek. A résztvevő gyerekek mind alsós tanulók voltak. Az osztályfőnökeik elmondása szerint azok a gyerekek, akik izgágábbak, összecsapták a feladatot, minél hamarabb végezni akartak vele, nem kötötte le őket a foglalkozás. Ezeknek a gyerekeknek több ilyen foglalkozásra lenne szükségük, hiszen ez a fajta finommotorikus mozgás, amit egy vágás, ragasztás, rajzolás közben végeznek, nyugtató hatással van rájuk, megtanítja őket összpontosítani, egy feladatra koncentrálni. Összességében mindegyik gyerek nagyon élvezte a díszítést, a készítés örömét. 


Védőháló a családokért projektünk 
Az EFOP-1.2.1-15-2016-00612 számú, „Védőháló a családokért a szebb jövőért” elnevezésű projektünk általános célja a családok társadalmi szerepének megerősítése, a családban rejlő erő növelése. A projekt a helyi szereplők összefogására és együttműködésük erősítésére törekszik a családok védelme érdekében. A projekt 2017 márciusában indult el és egészen 2019 májusáig fog tartani. 
A projekt során a családok életvezetési kompetenciái fejlődnek, a fiatalok családi életre való felkészültsége növekszik, nők és férfiak társadalmi egyenlősége javul, a generációk közötti szakadékok szűkülnek, együttműködésük erősödik. Szolgáltatásainkkal csökkentjük a krízishelyzetek kialakulásának lehetőségét, valamint segítjük, támogatjuk a már krízishelyzetbe került családokat. 
Tevékenységünket előadássorozatokon, tréningeken, rendezvényeken, tanácsadásokon keresztül valósítjuk meg és kívánjuk ezt tenni a jövőben is. A projektet három helyszínen működik: Gyöngyös, Halmajugra, Vécs. 
A projekt eredményeként olyan szervezet jön létre, amely továbbfejlesztett családtámogató szolgáltatásokat nyújt, illetve a megvalósult programokban újonnan létrejött családtámogatószolgáltatást nyújt. 
A program elért a harmadik mérföldkövéhez, és elmondhatjuk, hogy eddig nagyon sikeresen zajlottak a rendezvények mindhárom településen, ezek közül csak párat sorolnék fel: 
⦁    Önismereti tréning – interaktív elemekkel 
⦁    Életvezetési és háztartásvezetési kompetenciák fejlesztése 
⦁    Baba Mama Klub 
⦁    Egészségnap gyerekeknek és felnőtteknek 
⦁    Workshopok 
⦁    Sportnapok 
⦁    Zarándok út Szentkútra és Hollókőre és a Tihanyi Apátságba 
⦁    Jogsegély szolgálat 

Jövőbeni céljaink 
Jövőre, 2019-ben is szeretnénk minél több támogatást elnyerni, hogy fenntarthassuk az Egyesületet és ismét megszervezhessük azokat a programokat, amiket idén. Pályáztunk a Nemzetiségi Támogatásokra, azon belül is a táboroztatásra (ROMA-NEMZ-TAB-19), kulturális pályázatra (ROMA-NEMZ-KUL-19) és nemzetiségi civil szervezetek 2019. évi költségvetési támogatására (ROMA-NEMZ-CISZ-19). 
Eddigi munkánk eredményei azt mutatják, hogy mind a szociális, mind pedig a kulturális, valamint munkahelyteremtési programjainkat folytatnunk, bővítenünk kell a lakosság igénye szerint. 
Szeretnénk szorosabbra fűzni kapcsolatainkat társ szervezeteinkkel, civil szervezetekkel és nemzetiségi Önkormányzatokkal egyetemben. Bővíteni tagjaink körét, hogy programjaink még több területen megvalósulhassanak. Ehhez kívánunk a jelenlegi pályázati rendszerben aktívan részt venni, s egy olyan központot létrehozni, melynek révén nemcsak a gyermekek, de a nagycsaládosok és hátrányos helyzetűek, valamint fogyatékossággal élők is megtalálják a nekik megfelelő programokat, s lecsökkenthetjük a különböző hátrányokkal és a teljes életet élő emberek közötti távolságot.